Hit és Fény - Gödölyék

  • a kecskeméti Gödölyék csoport 2005 decemberében alakult
  • 2007 februárjában váltunk teljes jogú tagokká a Hit és Fény szervezetében
  • találkozóinkat havonta tartjuk: megosztás - ima - ünneplés
  • rendszerint a Piarista Iskolában jövünk össze
  • nyáron táborozunk

A Hit és Fény olyan ökumenikus elhivatottságú katolikus lelkiségi mozgalom, amely a családban élő értelmi és halmozottan sérült emberek szolgálatában áll.

                                        Alapítás: 1971 húsvétján, Lourdes-ban (Franciaország)

                                        Alapítók: Marie-Hélène Mathieu és Jean Vanier

A Hit és Fény azon a meggyőződésen alapul, hogy minden fogyatékos ember teljes személyiség, akinek ugyanolyan emberi jogai vannak, mint másoknak. Különösen joga van ahhoz, hogy szeressék, elismerjék, és tiszteletben tartsák lényét, döntéseit; joga van ahhoz is, hogy megkapja a szükséges segítséget, hogy minden területen - lelki és emberi téren egyaránt - fejlődni tudjon.

Magyarországon 1986-ban jött létre az első közösség Budapesten, a zugligeti plébánia fogyatékos gyerekeknek szervezett hittancsoportjából, ahol olyan gyógypedagógusok segítettek, akik külföldön már megismerkedtek a mozgalommal. 

A tagok később szétszóródtak, hogy újabb csoportokat segítsenek életre. Így Budapest mellett vidéken - Dusnokon, Esztergomban, Jobbágyiban, Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Pomázon, Szegeden, Szombathelyen, Vácott - alakultak Hit és Fény-es közösségek.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el